Köles keletiesen

(4 főre)

Egy csirkemellet (mindkét felét), vékonyabb szeletekre vágok, sózom, borsozom. A kölest a zacskón szereplő útmutatás alapján megfőzöm, de úgy, h a főzővízbe bedobok egy rúd fahéjat. Amikor a köles már majdnem kész, a csirkemelleszeleteket egy jó nagy serpenyőben 2 ek vaj és 2 ek olaj keverékén elkezdem kisütni, először mindkét oldalát jól megpirítom, (kb 2-2 perc), majd fél dl fehér bort aláöntve, kicsit párolom. Ezen a ponton mellérakok fejenként 1-2 fél őszibarackot, (konzerv), és addig sütőm őket, amíg a bor elpárolog és szép színt kapnak a csirkemellek is, és a barack alja is lekap kicsit, karamellizálódik. A kölest kivesszük a csomagolásból, összeforgatjuk egy nagy marék mazsolával, (ha nem elég puha a mazsola, pár percre forró vízben áztatjuk), és tálaljuk a csirkemellel és a barackokkal. Még pikánsabbá tehetjük, ha teszünk rá száraz serpenyőben pirított mandulaforgácsot, fekete olívabogyót. Nyáron akár friss gyümölccsel is készíthetjük.

Similar Posts