|

Vöröslencse fogyasztása egész évben

Újévkor mindenki nagy lelkesedéssel fogyasztja a lencsét leginkább leves esetleg főzelék formájában, majd jellemzően egy évre megfeledkezünk erről a kimondottan tápláló élelmiszerről. A lencsét azonban nem csak a hagyományok vagy a babonák szerint kellene beiktatnunk az étrendünkbe, hanem a tápértéke miatt is.

A lencse előnye, hogy egész évben rendelkezésünkre áll, tehát nagyban hozzájárul a megfelelő tápanyagok biztosításához a téli időszakban is.

Számos különböző lencsefajta elérhető a boltok polcain, köztük a hagyományos barna lencse, de találkozhatunk zöld lencsével, vörös lencsével vagy fekete lencsével is. A vöröslencse mellett szól a könnyebb emészthetősége és a különösen rövid főzési ideje.

A vöröslencse az egyik legjobb növényi fehérjeforrásunk, a vegánok étrendjének elengedhetetlen része. Azonban nem csak a növényi étrenden élők fehérjebeviteléhez járulhat hozzá, hanem a vegyes táplálkozást folytatók esetében is jó húsalternatíva lehet. A túl sok hús fogyasztása több szempontból is kerülendő, fehérjére viszont szükségünk van, hiszen fontos építőeleme a szervezetünknek. Így időnként érdemes a növényi fehérjeforrásokra támaszkodnunk.

A vöröslencse szénhidráttartalma viszonylag magas, viszonyt zsírtartalma alacsonynak mondható, így az összes energiatartalma nem nagy. Ráadásul az élelmirosttokban gazdag, így fogyasztása nem vezet hirtelen vércukorszint emelkedéshez. A vöröslencsében található rostok az egészséges bélmozgáshoz is hozzájárulnak, valamint támogatják a jótékony bélbaktériumok fenntartását.

A vöröslencse nem elhanyagolható mennyiségben tartalmaz bizonyos vitaminokat, például A-vitamint, B-vitaminokat és E-vitamint, folsavtartalma szintén említésre méltó.

A vöröslencse fontos ásványi anyag forrásnak számít, tartalmaz cinket, foszfort, káliumot, magnéziumot, rezet, sőt vasat is.

A vöröslencse magas fehérjetartalma és könnyű emészthetősége miatt jól beilleszthető a sportolók étrendjébe. Alacsony energiatartalma és magas rosttartalmának köszönhetően a vöröslencsét fogyókúrázók is nyugodtan fogyaszthatják megfelelő mennyiségben.

A vöröslencse vitamin- és ásványianyag tartalma szervezetünk védekező rendszerét is kiválóan megtámogatja, tehát az influenza szezonban is ajánlott helyet kapnia az étrendünkben.

Sári Daniella
Dietetikus
Okleveles élelmiszermérnök
Mezőgazdasági mérnök

Similar Posts