Köles keletiesen

Köles keletiesen

(4 főre) Egy csirkemellet (mindkét felét), vékonyabb szeletekre vágok, sózom, borsozom. A kölest a zacskón szereplő útmutatás alapján megfőzöm, de úgy, h a főzővízbe bedobok egy rúd fahéjat. Amikor a köles már majdnem kész, a csirkemelleszeleteket egy jó nagy serpenyőben 2 ek vaj és 2 ek olaj keverékén elkezdem kisütni, először mindkét oldalát jól megpirítom, (kb 2-2…

Hajdinás saláta ribizliöntettel

Hajdinás saláta ribizliöntettel

A hajdina melegítő hatásának köszönhetően kitűnő étel télen, hideg tavaszi vagy őszi napokon. Lehet feltét akár salátán is. A hajdinát a csomagolás útmutatása alapján megfőzöm. (A salátához kb harmadát tesszük majd a kifőtt mennyiségnek.) Negyed sütőtököt megpucolok, (kb 40 dkg), kisebb kockákra vágok, megsózom, átforgatom olívaolajjal és 180 fokra melegített sütőben 25-30 perc alatt puhára…

 Köleskása

 Köleskása

Gluténmentes kedvencem!! Napi szinten eszem, általában uzsonnára. Néhány naponta főzök egy nagyobb tételt, és beosztom. A kölest, akármi is történik vele, többször átöblítem langyos vízzel. Ennél a receptnél kiszedem a tasakból, mert nem csak vízben főzöm. Egy csésze kölest kb 3x mennyiségű (bőven mérve) folyadékkal főzök össze. A folyadék jelen esetben növényi tejből és vízből áll, (2/3…

Borsós-hajdinás saláta

Borsós-hajdinás saláta

(3-4 adag) Kitűnő „mentés” a megmaradt hajdinának. De frissen nekifutva is kitűnő. A zacskó utasításai szerint megfőzzük a hajdinát. A jó 2 maréknyi zöldborsót kanálnyi vajon/olívaolajon megfuttatjuk, sózzuk, 1-2 percig pároljuk. 1 púpos ek gluténmentes zsemlemorzsával hintjük meg, amikor már puha. (Tényleg pár perc csupán. Volt már, hogy nem a „zsenge” feliratú zacskót emeltem ki a…

|

Frissítő nyári ételek gabonákból

A nyári melegben jobban kívánjuk a könnyed hideg ételeket, melyeket ugyanúgy elkészíthetünk magas tápértékű természetes alapanyagokból. Ilyen hűsítő nyári étel lehet például a hideg kajszibarackleves köles levesbetéttel. A megtisztított kajszibarack magját távolítsuk el, ezután vágjuk négy részre, majd hideg fűszeres vízben kezdjük főzni. A főzővizet ízesíthetjük egész fahéjjal, szegfűszeggel és vaníliarúddal, ízlés szerint édesítsük cukorral…

|

Hogyan táplálkozzunk kánikulában?

A nyár a kirándulások, a kültéri aktív programok és szabadtéri sportok időszaka, azonban a kánikula időszakában még nyugalomban is számottevő a verejtékezés mértéke, nem, hogy erőteljes testmozgás estén.Az izzadás elsősorban a párolgás hőelvonó hatásán keresztül a testünk hűtésére szolgál, az egyensúly fenntartása érdekében. Testünk legnagyobb részben vízből épül fel, ezért lehet veszélyes a fokozott folyadékvesztés,…

|

Szív- és érrendszeri betegségek elkerülése megfelelő étrenddel

A világ vezető halálokai között első helyen a legnagyobb mortalitási rátával a szív- és érrendszeri megbetegedések állnak. Szívünk és érrendszerünk egészségére számos tényező hatással van, amelyekre sajnos nincsen ráhatásunk, ilyen a genetika vagy az életkor. Jó hír, hogy számos módon befolyásolhatjuk mi magunk is kedvező irányba a szívünk és érrendszerünk egészségét. Az egyik fontos tényező…

|

Gabonák magnéziumtartalma II.

A magnézium azok közé az esszenciális ásványi anyagok közé tartozik, melyekből a vegánok nagyobb mennyiséget képesek bevinni, ugyanis magnéziumban főleg a növényi eredetű élelmiszerek bővelkednek, köztük a gabonák is. A magnéziumbevitelre nagy hangsúlyt fektetnek például a várandósság alatt, azonban nem csak ebben az időszakban van a magnéziumnak kiemelt jelentősége. A megfelelő D-vitamin bevitel jelentősége ma…

|

Gabonák magnéziumtartalma I.

A gabonák napi rendszerességgel való változatos fogyasztása egész évben ajánlott, hiszenszámos értékes tápanyagot tartalmaznak, köztük magnéziumot is.A magnéziumhiány sajnos általánosnak mondható hazánkban. Ennek egyik oka, hogy anemesítés és a termőföld kimerülése miatt nagyban csökkent a zöldségek és a gyümölcsökmagnéziumtartalma. Ráadásul az élelmiszerek jelentős részét nem nyersen fogyasztjuk,hanem valamilyen módon feldolgozva, a feldolgozás során pedig a…

|

Testsúlykontroll könnyedén

Sokak számára a tavasz egyet jelent a fogyókúra időszakával, a karácsonyi majd a húsvétiünnepeket alatt felszedett súlyfelesleg kétségbeesett ledolgozásával. Sajnos azonban a hízásáltalában sokkal gyorsabb és könnyebb, mint a fogyás. Ráadásul, ha sikeres is a fogyókúra, akorábbi táplálkozási szokások visszatérésével jellemzően a plusz kilók is visszajönnek,gyakran sokszorosan.Így a hosszútávú siker érdekében érdemes fogyókúra helyett hosszútávú…