|

Tavaszi feltöltődés

Márciusra jellemzően a vitamin- és nyomelemraktáraink kimerülnek, viszont ebben az időszakban még javában tart a náthás, influenzás időszak, hiszen az időjárás is még meglehetősen változékony. Így kiemelten fontos a megfelelő táplálkozás, amit nehezít, hogy még igen kevés szezonális nyersanyagból válogathatunk.

Nyersen is rendelkezésre állnak márciusban:

Alma, burgonya, cékla, feketeretek, sárgarépa, zellergumó, édeskáposzta, fokhagyma, vöröshagyma.

Ha a burgonyát nem is fogyasztjuk nyersen, azért van pár salátavariáció, amit nyers alapanyagokból elő tudunk állítani, hiszen fontos, hogy naponta legalább egyszer fogyasszunk nyersen is gyümölcsöt vagy zöldséget.

Nagylyukú reszelőn lereszelt alma, sárgarépa és zellergumó keverékéből például rendkívül ízletes édes salátát készíthetünk. A megfelelő íz érdekében érdemes kétharmad arányban sárgarépát felhasználni, és csak a maradék egyharmadot tegye ki együtt az alma és a zeller. A salátát érdemes dúrvára aprított dióval megszórni, és kevés dióolajjal meglocsolni. Így egyszerre viszünk be, élelmi rostot, ásványi anyagokat, vitaminokat, valamint esszenciális zsírsavakat is.

A céklát és az almát összeturmixolva, pedig egy rendkívül antioxidánsdús turmixot kapunk, amely kiválóan megállja a helyét egy-egy kisétkezésként.

Értékes tápanyagokat vihetünk be az alábbi márciusban szintén rendelkezésre álló alapanyagokkal, melyek változatosan felhasználhatóak:

Gabonák, olajos magvak, savanyúságok, lekvárok, befőttek, aszalványok.

A savanyúkáposzta például egész évben rendelkezésünkre áll, hogy biztosítsa C-vitamin szükségletünket, ráadásul szinte bármilyen étel mellé fogyaszthatjuk. Érdemes a savanyúkáposztát otthon elkészíteni, mert a bolti alternatívák rendszerint tartalmaznak tartósítószereket, és általában nem hagyományos erjesztéssel készülnek.

A lekvárokat, a befőtteket és az aszalt gyümölcsöket is lehetőség szerint ajánlott házilag cukor nélkül készíteni, hiszen a boltban kapható verziók legtöbb esetben nagyon nagy mennyiségben tartalmaznak hozzáadott cukrot. A lekvárok és az asztalt gyümölcsök súlyfelesleggel rendelkezők esetében eleve kerülendőek, hiszen energia, valamint természetes cukortartalmuk rendkívül magas.

A különböző gabonafélék szintén egész éven elérhetőek, és számos értékes tápanyagot tartalmaznak.

Az árpa például gazdag B-vitaminokban és folsavban is. Tartalmaz még az árpa cinket, foszfort, magnéziumot, mangánt, kalciumot és vasat is. Így az árpa nagyban hozzájárul a tavaszra kialakult hiányállapotok megszüntetésére.  Az árpát főzve bármilyen rakott, töltött ételhez használhatjuk, de akár köretként vagy levesbetétként is fogyasztható.

A hajdina, ami valójában álgabona például kiválóan alkalmazható a tavaszi tápanyaghiányos állapotok ellen. A hajdina kiemelkedő rutinforrás, a rutin egy nagyon erélyes antioxidáns, leginkább az erek védelmében tulajdonítanak neki jelentőséget Ezentúl a hajdina B vitaminokban is gazdag, így hasznos lehet a tavaszi fáradtság leküzdésében. A hajdina ásványianyag tartalma sem elhanyagolható, hiszen tartalmaz magnéziumot, káliumot, cinket, foszfort, kalciumot, vasat és krómot is. A hajdina mindemellett az élelmi rostbevitelünkhöz is hozzájárul. Tehát a hajdinát értékes tápanyagösszetétele miatt mindenképpen érdemes fogyasztanunk különösen a korai tavaszi időszakban. Szerencsére a hajdina felhasználásában nincs nehéz dolgunk, hiszen köretként változatosan felhasználható akar pörköltekhez is.

Ha hiányoznak a friss alapanyagok érdemes a lakásban nevelt fűszernövényekre gondolnunk, melyek még dísznövényként is megállják a helyüket, amellett, hogy egész évben frissen fel tudjuk használni őket ételeink ízesítésére. A bazsalikom vagy például a petrezselyem is könnyen beszerezhető, és egy cserépben a konyhában is tarthatóak. Érdemes őket a már megfőtt ételre frissen rámorzsolni ugyanis, ha nem esnek át hőkezelésen, jobban megmarad a vitamintartalmuk.

A csíráztatott magvak szintén egész éveben biztosítják a szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat, és csíráztatni még egy kisebb lakásban is lehet. Csíráztathatunk hüvelyeseket, például vöröslencsét is, a lencsecsíra magában is fogyasztható, de a saláták tápanyagösszetételét is nagyszerűen kiegészíti.

Láthatjuk, hogy attól, hogy még meglehetősen kevés hazai friss zöldség és gyümölcs áll rendelkezésre ilyenkor kora tavasszal, egy kis odafigyeléssel ebben az időszakban is változatosan és tápanyagdúsan táplálkozhatunk, ami fontos a betegségek megelőzése érdekében és a tavaszi fáradtság leküzdésében egyaránt. A táplálkozás mellett persze a testmozgás is fontos, szerencsére a jó idő beköszöntével lehetőségünk nyílik a szabadban végezhető mozgásformák választására, melyek még inkább feltöltenek.

Sári Daniella
Dietetikus
Okleveles élelmiszermérnök
Mezőgazdasági mérnök

Similar Posts