Trio-ColourQuinoa.png

Quinoa

A quinoa (Chenopodium quinoa) az Andok területén őshonos. Peruban, Bolíviában, Ecuadorban és a környező országokban már évszázadok óta fogyasztják, az ottani lakosság egyik fontos alapélelmiszere. A quinoát a pszeudocereáliák, vagyis az alternatív gabonafélék közé soroljuk csak úgy, mint például a hajdinát. A pszeudocereáliák nem tartoznak a pázsitfűfélék családjába, de a gabonafélékhez hasonlóan nagy keményítőtartalmú, lisztes magvaik vannak. Az alkalmazásuk is a gabonafélékhez hasonló, az ételkészítése során hántolva és őrölve használják fel őket.

A quinoa rendkívül sokoldalúan felhasználható élelmiszer, hiszen nincs jellegzetes íze. Sós és édes ételek elkészítéséhez egyaránt kiválóan megfelel. Kásaként, köretként, levesbetétként, fasírtok összetevőjeként, vagy éppen egytálételek alapjaként is fogyaszthatjuk. Magyarországon a quionoa még nem tartozik a széleskörben fogyasztott élelmiszerek közé, azonban a tudatosan táplálkozók között az utóbbi években rohamosan nő a népszerűsége, ami az egészségre gyakorolt kedvező hatásainak köszönhető. Több más gabonafélével együtt ,,szuperélelmiszerként” tartják számon, kiváló tápértéke miatt. A cöeliákiát, más néven lisztérzékenységet vagy gluténérzékenységet egyre több embernél diagnosztizálják. Jó hír azok számára, akik ezzel az autoimmun betegséggel küzdenek, hogy a quinoa nem tartalmaz glutént, így nem kell kizárniuk az étrendjükből. A quinoa főzési ideje viszonylag rövid, így egy sietős reggelen kásaként, egy rövid ebédszünetben vagy akár egy gyors vacsora fogásaként is megállja a helyét. Sokan küzdenek azzal a problémával, hogy próbálnák elkerülni a magas feldolgozottságú élelmiszereket, és nyitnának az egészségesebb táplálkozás felé, de egyszerűen a mai felgyorsult világban nincs idejük a főzéssel bajlódni. A quinoa számukra is tökéletes választás, mivel gyorsan elkészül, ráadásul nem csak frissen finom, így akár előre megfőzhető.

Élettani hatások

Kalóriatartalma viszonylag alacsony, így energiaszegény étrendet követők is
fogyaszthatják.

Értékes tápanyagokban meglehetősen gazdag, tápláló élelmiszer.

Kiváló ásványi-anyagforrás: kalcium-, kálium-, magnézium- és vastartalma
emelkedik ki.

 A quinoa értékes vitaminokat tartalmaz, B, C és E vitamin tartalma egyaránt említésre
méltó.

 Antioxidánsokban gazdag

 Fehérjetartalma kiemelkedik a növényi eredetű élelmiszerek között.

 A búzánál lényegesen több lizint tartalmaz. A növényi eredetű élelmiszerek nem
tartalmazzák az összes esszenciális aminosavat, vagyis minden növényi eredetű
élelmiszernek van egy limitáló aminosava, amelyet kisebb mennyiségben tartalmaz a
kelleténél, a gabonák esetében ez általában a lizin. A quinoa lizintartalma viszont
magasabb.

 Mivel jó fehérje- és rostforrás, telítő értéke kiváló, így hosszú ideig jóllakottság érzetet biztosít.

 A glikémiás indexe alacsony, tehát a vércukorszintet lassabb mértékben emeli.

 Könnyen emészthető, így sportolóknál az edzés előtti étkezés részét képezheti.

 Könnyű megrágni, magas rosttartalma ellenére is, így beteg vagy idős emberek
étrendjébe is beilleszthető.

Kinek ajánlott:
 Fogyni vágyóknak
 Sportolóknak
 Vegánoknak
 Vegetáriánusoknak
 Cukorbetegeknek
 Gluténérzékenyeknek
 Időseknek

Természetesen bárkinek javasolt a fogyasztása, aki egy kiegyensúlyozott, változatos táplálkozásra törekszik. A hangsúly mindig a mértékletességen van, hiszen minden élelmiszer addig támogatja az egészségünket, amíg megfelelő mennyiségben fogyasztjuk.

Tulajdonságok

Garantált frissesség

Tápérték

Energia (kJ)/ 100 g:
1547
Energia (kcal)/ 100 g:
367
Zsír tartalom/ 100 g:
7
Telített zsírsav/100 g:
0.8
Szénhidrát tartalom/100 g:
58.4
Cukor tartalom/100 g:
3.3
Fehérje tartalom/100 g:
13.6
Só tartalom/100 g:
0.05
Rost tartalom/100 g:
8.1

mentes?

Mesterséges színezék:
Igen
MENTES / GLUTÉN:
Nem
MENTES / LAKTÓZ:
Igen
MENTES / TARTÓSÍTÓSZER:
Igen
MENTES / ÁLLATI EREDETŰ ÖSSZETEVŐ:
Igen
MENTES / GMO:
Igen
MENTES / ALKOHOLMENTES:
Igen
MENTES / PÁLMAOLAJ:
Igen
MENTES / HOZZÁADOTT SÓ:
Igen
MENTES / HOZZÁADOTT CUKOR:
Igen
MENTES / SÓ:
Nem
MENTES / CUKOR:
Igen
MENTES / KALÓRIA:
Igen
MENTES / ADALÉK:
Igen
MENTES / ÉLESZTŐ:
Igen
MENTES / SZULFITMENTES:
Igen
MENTES / HIPOALLERGÉN:
Igen
MENTES / SZÓJA:
Igen
MENTES / ÉDESÍTŐSZER:
Igen