Mit kaphatnak a gyerekek az ünnepek alatt?

2020 december 17, csütörtök Off By Eletfa Elelem

Az ünnepekhez sokan a mértéktelen evést és a véget nem érő menüsorokat társítják, ez azonban nem csak a felnőttek esetében jelent problémát, hanem egyre inkább a gyerekeknél is. Már Mikuláskor jellemzően több édességet fogyasztunk, ez különösen igaz a gyerekek esetében.

A gyerekek a kisebb testsúlyuk miatt kevesebb energiát igényelnek a felnőtteknél, viszont rengeteg értékes tápanyagra van szükségük a megfelelő fejlődéshez. Ebből következik, hogy jól meg kell válogatni, hogy mi kerül bele az étrendjükbe, és mi az, ami csak fölösleges, üres kalória lenne.

Magyarországon minden negyedik-ötödik gyerek túlsúlyos vagy elhízott, amiért a nem elegendő mennyiségű mozgás mellett a túl magas kalóriabevitel okolható. Az iskolaszünetben a gyerekek gyakran testnevelésórák hiányában a megszokottnál is kevesebbet mozognak. Emelllett viszont van idejük egész nap valamit nasssolni. Ráadásul ha már elfogyasztották a Mikuláscsomag tartalmát ott lesz a szaloncukor, majd a karácsonyi sütemények.

A megoldás az lehet, ha átgondoltan állatjuk össze a Mikláscsomagot, majd karácsonykor is odafigyelünk arra, hogy hogyan és miből készítjük a süteményeket.

A Mikuláscsomagba tehetünk sótlan olajos magvakat, magas kakaótartalmú csokoládét, aszalt vagy friss gyümölcsöket, és házilag készített aprósüteményeket. Gabonákból aprósütemények széles skáláját elkészíthetjük, amelyek nem csak a mikuláscsomag részei lehetnek, hanem a karácsonyi asztalon desszertként is helyet kaphatnak.

Az aprósüteményhez javaslom a quinoát vagy a kölest, de bármilyen gabonát használhatunk. A tejben kásásra főzött gabonát keverjük össze tojással, ízlés szerint aprított aszalt gyümölcsökkel, dióval, olajos magvakkal és kevés vajjal vagy margarinnal. Gyúrjuk össze, formázzunk meg, majd sütőpapíron, előmelegített sütőben süssük ropogósra.

Reggelire vagy vacsorára, de akár desszertként is tálalhatunk kásákat a gyerekek számára. Kásaként a  rendkívül tápanyagdús zabot vagy a hajdinát is könnyen becsempészhetjük a gyerekek étrendjébe.

A kásákat rétegezhetjük lekvárral, gyümölcsökkel, de dióval vagy mákkal is, sütőben összesütve, majd díszítve egy nemcsak finom, de nagyon tápláló és egészséges desszertet kapunk, melyet a gyerekeknek is nyugodtan kínálhatunk.

Sári Daniella

Dietetikus

Okleveles élelmiszermérnök

Running Sneakers | Nike SB x Parra ‘Japan Federation Kit’ T-Shirt – Black / White , Pochta